arányosság, szépség
középületek, agóra szerepe jelentős
jellegzetes építészeti elem: oszlop
ión, dór, korinthoszi oszlopok — Panthenon (Akropolisz)
kevés fennmaradt tárgy, de több váza
vázafestészet: égetett agyagedényen kisméretű figurális kompozíciók; fekete- és vörösalakos stílusok
bölcsesség szeretete (filo - szeretet; szófia - bölcsesség)
világmagyarázat: a világ keletkezésére nem vallási, hanem tudományos, a természeti megfigyelésekre is támaszkodó válaszok keresése
első filozófiai iskola: Milétosz (Kis-Ázsia)
szofisták: filozófiai irányzat,
<aside> ℹ️ Szókratész: Athén, Kr. e. 5. sz. A szofistákkal szemben fellép, kiáll az erkölcsök, az örök érvényű (=nem viszonylagos) értékek mellett. Gondolatai szerint ezek ismeretében és tiszteletével az ember példás életet élhet. Tanításait sosem írta le, a köré gyűlő fiatalok jegyezték le ezeket. Méreggel itatva kivégezték.
</aside>
<aside> ℹ️ Platón: Szókratész tanítványa, Kr. e. 4-5. sz. Tanítása az idelizmus (idea-tan): A világ két részből áll:
Állam-elmélet: polisz-rendszer válsága kapcsán, állam élén filozófusok, katonák → nincs családjuk, így az állammal tudnak foglalkozni (helyette ”kommuna”, nagy család), termelők Művészet: csak pedagógiai célú
</aside>
<aside> ℹ️ Arisztotelész: Platón tanítványa, Kr. e. 4. sz., az ókor legjelentősebb filozófusa Tanítványa Nagy Sándor Polihisztor, minden tudományban jelentős, rendszerezi a görög tudomány előző nemzedékeinek produktumait. Anyagi-szellemi világ hite Alapelve: érzéki észlelésből kell kiindulni a tiszta gondolkodás tárgyai felé Szillogizmus: Ha minden ember halandó, és minden görög ember, akkor az összes görög halandó.
</aside>
görögöknél válik önálló tudománnyá
kísérlet az események elfogulatlan bemutatására, következmények vizsgálatára
<aside> ℹ️ Hérodotosz: “a történetírás atyja”, Kr. e. 5. sz. Feldolgozza a Közel-Kelet népeinek történetét, a görög-perzsa háborúkat Törekedett a történeti hűségre, az adatokat maga gyűjtötte
</aside>