I. Károly, vagy Károly Róbert, 1308-ban lépett Magyarország trónjára, miután az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályokat lezárta. Uralkodásának első éveiben az oligarchák hatalmának megtörésére koncentrált, különösen Kán László és Csák Máté területeinek visszaszerzésére. Az 1320-as évekre sikerült központosítani az államot, ami lehetővé tette a gazdasági reformokat. Az aranyforint bevezetése és a bányászat fellendítése jelentős jövedelmet biztosított az országnak, Magyarország az aranytermelés egyik európai központjává vált. A kapuadó bevezetésével új, hatékonyabb adórendszert hozott létre, amely csökkentette a nemesi ellenállást. Emellett támogatta a városok fejlődését, amelyek fontos gazdasági központokká váltak. A visegrádi királytalálkozó (1335) célja az volt, hogy biztosítsa az ország kereskedelmi útvonalainak biztonságát, és alternatív útvonalat nyisson Bécs megkerülésével. Károly Róbert gazdasági reformjai stabil alapot teremtettek Magyarország számára, amely később Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás idején élte fénykorát.
Nagy Lajos 1342-ben követte apját, I. Károlyt a magyar trónon, és uralkodása alatt Magyarország egyik legerősebb európai hatalomként tűnt fel. Hatalmának alapját a központosított államszervezet és a gazdasági stabilitás adta. A külpolitikában dinasztikus célokat követett: sikeres hadjáratokkal megszerezte Dalmáciát és az Adriai-tenger partvidékét. Nápoly ellen többször vezetett hadjáratot, és 1370-től lengyel királyként a Magyar-Lengyel Perszonálunió uralkodója lett. Az 1351-es törvények fontos szerepet játszottak a belpolitikai stabilitás megőrzésében. Ezek megerősítették az Aranybullát, bevezették az ősiség törvényét, és egységesítették a jobbágyok szolgáltatásait. Lajos emellett támogatta a kultúrát és az egyházat: több egyházi intézményt alapított, és támogatta a pécsi egyetem létrehozását. Uralkodása alatt Magyarország nagyhatalmi státuszt élvezett, ám halála után a perszonálunió felbomlott, és a belpolitikai viszályok kiéleződtek.
Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi János neve összefonódik Magyarország törökellenes harcaival. Zsigmond (1387–1437) uralkodása alatt a török fenyegetés egyre fokozódott, miután az Oszmán Birodalom elfoglalta a Balkán jelentős részét. Zsigmond a nikápolyi csatában (1396) vereséget szenvedett, de ezt követően a déli végvárvonal kiépítésével sikeresen lassította a török előrenyomulást. Hunyadi János, Zsigmond utódai közül a legjelentősebb hadvezér, az 1440-es évektől számos győzelmet aratott a törökök felett. Legkiemelkedőbb sikerei közé tartozik az 1442-es gyulafehérvári csata és az 1443–44-es hosszú hadjárat. Az 1444-es várnai csata tragikus veresége után Hunyadi továbbra is védekező stratégiát folytatott, melynek csúcspontja az 1456-os nándorfehérvári diadal volt. E győzelem megállította a törökök előrenyomulását Európa belseje felé. Mind Zsigmond, mind Hunyadi politikája a török fenyegetéssel szembeni ellenállás szimbóluma lett, és hosszú távon meghatározta Magyarország védelmi stratégiáját.
Hunyadi Mátyás 1458-ban került a magyar trónra, rendhagyó módon a köznemesség és a polgárok támogatásával, akik a Duna jegén választották királlyá. Trónra lépése után egyik legfontosabb célja a központosított hatalom kiépítése volt. Átszervezte az államigazgatást, modernizálta az igazságszolgáltatást, és bevezette a rendkívüli hadiadót, amely jelentős jövedelmet biztosított számára. Emellett erősítette a királyi kincstárat az új adónemekkel, például a füstadóval. A zsoldoshadsereg, vagyis a Fekete Sereg fenntartása is reformjai része volt, amely lehetővé tette a belső stabilitás és a hatékony védelem fenntartását. Ugyanakkor politikája ellenállást váltott ki a főnemesség körében, amit az 1471-es összeesküvés bizonyított. Hunyadi Mátyás belső reformjai erős központi hatalmat teremtettek, amely alapot adott külpolitikai ambícióinak.
Hunyadi Mátyás külpolitikája két fő célkitűzést követett: a török fenyegetés elhárítását és a nyugati területek megszerzését. Déli határain védelmi politikát folytatott, a végvárvonal kiépítésével és fenntartásával. Nyugati irányban sikeres háborúkat vívott, elfoglalta Morvaországot, Sziléziát és 1485-ben Bécset. Bár a német-római császári cím megszerzésében nem járt sikerrel, politikája révén Magyarország fontos szerepet játszott Európa politikai térképén. Mátyás reneszánsz udvara a művészetek és tudományok felvirágzásának központja lett. Pompás építkezései, például a budai vár és a visegrádi palota, tükrözték kulturális ambícióit. A híres Corvina könyvtár, amely Európa egyik legjelentősebb gyűjteménye volt, Mátyás tudományos érdeklődését és mecénási tevékenységét jelképezte. Uralkodása Magyarországot Európa egyik kulturális központjává emelte, de halála után külpolitikai eredményei és belső reformjai gyorsan szétestek.